Görögország két legnagyobb városában 24 órára leállt a tömegközlekedés, miközben egynapos sztrájkot tartanak a vasúti dolgozók, a tanárok és az állami televízió, valamint a hírügynökség újságírói. Sztrájkolnak az önkormányzati dolgozók is, az állami kórházak és a villamos művek alkalmazottai pedig csak az elégséges szolgáltatást biztosítják.
Emellett a két legnagyobb görög szakszervezet, a magánszektor és az állami szektor dolgozóit tömörítő GSEE és az ADEDY három órás munkabeszüntetésre szólította fel a tagjait pénteken. Ez kihat a bankok, az állami távközlési vállalat és más szolgáltató cégek működésére. A három órás munkabeszüntetési felhíváshoz csatlakoztak a légiirányítók is. Emiatt az Olympic Air és az Aegean Airlines több tucat járatát törölték, közel negyven másik pedig késéssel indul, illetve érkezik.
A két nagy szakszervezet magyar idő szerint 12 órakor kezdi meg a tüntetést a parlament előtt. A görög kormány kedden 4,8 milliárd eurós költségvetési bevételnövelő intézkedéseket jelentett be, részben az állami alkalmazottak bérének és prémiumainak a csökkentésével, az üzemanyagok és a szeszesitalok áfájának a növelésével.
Pénteken hozták nyilvánosságra azt a felmérést, amely szerint a közalkalmazottak 90 százaléka, a magánszektorban dolgozók 76 százaléka és a nyugdíjasok 68 százaléka ellenzi a kormánydöntést.
Sztrájk Görögországban
- MTI
- 2010-03-05 10:07
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Közalkalmazottak ezrei léptek 24 órás sztrájkba Görögországban pénteken a kormány hét közepén bejelentett újabb gazdasági megszorító intézkedései ellen tiltakozva, a görög parlament pénteken dönt a kormány tervezett intézkedéseiről.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Az euró 285 forint alatt este
- BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- WTO: kilábalóban a válságból a világgazdaság
- A tervezettnél kisebb egészségipari központ
- Darling: hatástalan volt a bankáradó
- Átrendeződtek a lakossági megtakarítások
- Újabb PSZÁF határozatok biztosítók ellen
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 20:51Vízilabda Eb: kikaptak a nők a spanyoloktól
- 20:17Tanuljunk az olaszoktól
- 20:16A szlovákiai romákért aggódik az AI
- 20:00Az euró 285 forint alatt este
- 19:45Korrupcióért őrizetbe vették egy város összes vezetőjét
- 19:43Az MSZP szerint Hoffmann Rózsa bohócnak nevezte a tanárokat
- 19:07BKV: nem veszélyezteti a munkahelyeket az alvállalkozók bevonása
- 18:50Zanetti 41 évesen is játsszana következő vb-n
- 18:00Nyilvántartásba vette Tarlós Istvánt az FVB
- 17:13Nemzetközi korrupcióellenes akadémia létesül
- 17:02A sztáredzők támogatják az ötbírós rendszert
- 16:47Tátrai Miklós is előzetesben
- 16:33Buffon nélkül a Juventus
- 16:02Vasárnap avatják a Buzánszky Jenő Stadiont
- 15:53Alsóörsi lövöldözés: nem találják az indítékot



Logikai játék a számokkal

