Buta érzelmek, indulatok
Az MDF miniszterelnök-jelöltje csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón kiemelte: Magyarországnak a saját erejére kell támaszkodnia annak érdekében, hogy ki tudjon evickélni a válságból.Véleménye szerint a válságból való kilábalás kulcsa az "okos állam", amely, mint mondta, nem költ túl sokat a saját üzemi működésére, és nem korrupt, hanem tisztakezű.
Dávid Ibolya, az MDF elnöke a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: a "buta érzelmek, indulatok" lesöprik Magyarországon azokat a programokat, melyek megmutatnák, van kiút a válságból.
Csak azért is MDF
A pártelnök - megrázva egy csengőt - azt kérte a választópolgároktól, hogy akinél még van ajánlószelvény, az juttassa el azt az MDF részére.Szerinte egy nagyon jól szervezett össztűz indult a médiában az MDF ellen, ezért a párt az ajánlószelvények leadási határidejéig, azaz március 19-ig, kampányt indít "csak azért is MDF" néven.
A sajtótájékoztatón részt vett még Herényi Károly elnökhelyettes, Makay Zsolt, az MDF országos választmányának elnöke, valamint a párt több képviselőjelöltje is; a politikusok kirakósból Magyarország térképére feltették az "okos állam 20 pontját".
Az első elemet, amely a munkahelyteremtésről szólt, Bokros Lajos rakta fel a térképre. Az MDF a foglalkoztatási ráta 10 pontos emelését javasolja.
Bokros Lajos a sajtótájékoztató után újságíróknak cáfolta azt a Magyar Hírlap csütörtöki számában megjelent információt, hogy visszalépne a miniszterelnök-jelöltségtől.



Logikai játék a számokkal

