Erdélyben csatáznak a magyar tévék

A két magyarországi közszolgálati televízió az erdélyi színtéren háborúzik, miközben küzdelmüknek csakis a kommersz témákat sugárzó kereskedelmi televíziózás lehet a győztese. Ez a gondolat kerekedik ki a romániai magyar sajtó csütörtöki kommentárjaiból. A harag, írják, a magyarországi viszonyok hozadéka.
Az erdélyi Krónika és a bukaresti Új Magyar Szó egyaránt beszámolt arról, hogy nemrég teljesen eltérő felmérési eredmények láttak napvilágot a romániai magyarság televíziózási szokásait és kedvenc csatornáit illetően.

Míg a közelmúltban a Duna Televízió által rendelt közvélemény-kutatás eredménye szerint az erdélyi magyarok a magát a „nemzet televíziójaként” jellemző csatornát nézik a legtöbbet, addig a Magyar Televízió (MTV) által frissen kiadott, egy másik intézettől származó 2009-es adatok szerint három kereskedelmi csatorna — az RTL Klub, a Tv2, illetve a román Pro Tv — vezeti a nézettségi versenyt, ezután következik az MTV két csatornája, a Duna Tv pedig csak az ötödik helyen áll.

A Krónika vezércikke ezzel kapcsolatban kifejti: a különböző módszerekkel készült felmérések hitelességéről a szakemberek ítélkezhetnek, az egyszerű tévénéző az eredmények láttán nagy valószínűséggel amúgy sem pártol át egyik vagy másik adóhoz. Az azonban rendkívül zavarólag hathat az egyszerű erdélyi tévénézőre is, ahogyan a Magyarországon minimális nézettséggel rendelkező köztelevíziók az erdélyi piacon csatároznak - írja a lap.

Emlékeztet: az MTV a Duna Tv által korábban közzétett felmérés eredményeit akarta félreseperni, erre pedig a Duna övön aluli ütéssel válaszolt, vagyis a jogi képviselője által aláírt közleményben perrel fenyegette meg az MTV-t jó hírnevének megsértése miatt, és az MTV által közzétett, "valótlan adatokat közlő" médiumokkal szemben is sajtó-helyreigazítási eljárást kezdeményezne.

A harag természetesen a magyarországi viszonyok hozadéka, ahol az MTV-t megpróbálja ellehetetleníteni a jelenlegi kormány a Nap-kelte című műsor beszüntetése óta, ennek pedig a Duna is haszonélvezője - véli a kommentátor, aki szerint példa erre az a több milliárd forint, amelyet az így is takaréklángon működő MTV szokásos évi különtámogatásából kanyarítottak le, átirányítva azt a Duna kasszájába.

"A két köztévé most az erdélyi színtéren háborúzik, ahová már régóta szabad bejárásuk van azoknak a celebeknek, akiket az erdélyi magyarokra a legkevesebb figyelmet fordító kereskedelmi adók kreáltak. S ha lesz is győztese a köztévék sárbirkózásának, az nem lehet más itt Erdélyben sem, mint Mónika és Joshi Bharat" - állapítja meg a Krónika.

A Duna Tv és az MTV összeütközése nem "titánok harca", nem világrengető összeütközés - állapítja meg az írás szerzője, és felteszi a kérdést: mindennek a közelgő magyarországi választásokhoz mekkora köze van? "Melyik tévé akar(hat) szellemi, és miért ne, anyagi tőkét kovácsolni ezekből a statisztikákból?

Számunkra a 2004-ben tartott népszavazás óta egyértelmű, hogy semmi beleszólásunk nem lehet a magyarországi belügyekbe, de úgy néz ki, hogy a magyar médiumok saját belügyüknek tekintik az erdélyi nézettségük állapotát" - olvasható az ÚMSZ-ben.

A Duna TV-n természetesen jóval több az erdélyi vonatkozású reklám, mint az MTV-n, viszont mindkettő közszolgálati televízió, tehát nem a reklám a fő bevételük - állapítja meg a szerző. Egyszerű presztízsharc tehát, amelynek a győztese a fröcsögő bulvárt a nézőkre öntő RTL Klub lesz? - teszi fel a kérdést az ÚMSZ kommentátora.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest