Tőkés a Securitate iratainak összegyűjtését kezdeményezi

A volt román kommunista titkosszolgálat, a Securitate iratainak interneten való összegyűjtését és közzétételét kezdeményezi Tőkés László európai parlamenti képviselő, aki ennek érdekében munkacsoport életre hívását javasolta.
A romániai európai parlamenti képviselő pénteken Nagyváradon tartott sajtótájékoztatóján közzétette A kollektív emlékezet virtuális gyűjteménye című felhívást, amelyben javaslatot tesz egy munkacsoport megalapítására. Ez a bizottság lehetővé tenné, hogy a világhálón összegyűjtsék mindazt, amit a Securitate tudott a romániai magyar társadalomról, és azt is, amit a romániai magyarok megtudtak az egykori kommunista hatalmat kiszolgáló intézményről.

Tőkés szerint lehetővé kell tenni, hogy bárki feltölthesse saját dossziéját, és így létrehozzák a kollektív emlékezet virtuális gyűjteményét, amelyet a széles közvélemény is tanulmányozhat. A tervek szerint összefoglalókkal és visszaemlékezésekkel is kiegészítik majd a gyűjteményt.

Az EP-képviselő azzal indokolta a kezdeményezést, hogy a mai napig sem sikerült feltárni kielégítő módon a Securitate archívumában őrzött dokumentumokat. "Jogunk van tudni, ki kit súgott be, mint ahogyan azt is jogunk van tudni, kik és hogyan szolgálták a diktátort (Nicolae Ceausescut), látnunk kell tehát az egész rendszert is" - olvasható a felhívásban.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest