A brit húsvéti iskolai szünetre időzített sztrájksorozat ugyanakkor százezrek utazási terveit dönti romba, alig néhány héttel a tavasszal esedékes - valószínűleg májusban rendezendő - parlamenti választások előtt, és az ellenzéki Konzervatív Párt máris kampánya egyik kiemelt témájává tette a Unite és a Labour szoros kapcsolatát.
Brown azonban hétfőn a BBC rádiónak kijelentette: ennek a sztrájknak "nem szabad megtörténnie", mivel "sem a cég, sem az alkalmazottak, sem az ország érdekeit nem szolgálja". A The Guardian, a legnagyobb baloldali brit napilap hétfői értesülése szerint a miniszterelnök már a hétvégén megpróbált lépni a politikailag is igen károsnak ítélt hosszas sztrájksorozat elkerülése végett. A lap úgy tudja: Brown személyesen hívta fel Tony Woodleyt, a Unite főtitkárát, hogy tárgyaljon vele a megoldási lehetőségekről.
A szakszervezet a múlt hét végén bejelentette: az általa képviselt 12 ezer utaskísérő március 20-ától három napig, március 27-étől négy napig sztrájkol, és április második felében újabb sztrájkok lehetnek, ha addig nem sikerül megegyezni a cégvezetéssel a vitás bér- és létszámkérdésekben.
A British Airways a Malévval együtt a oneworld globális légi szövetség tagja, és naponta három járatot közlekedtet a londoni Heathrow repülőtérről Budapestre. Előzetes becslések szerint a tervezett sztrájksorozat hét napja alatt összesen több mint 500 ezren utaznának a BA járatain. A cég igyekszik más munkakörökben dolgozó alkalmazottainak átképzésével és átirányításával pótolni a sztrájkoló légi kísérőket, emellett partner-légitársaságoktól bérel repülőgépeket a munkabeszüntetések tervezett idejére, teljes személyzettel együtt.
A munkajogi viszály előzményeként a súlyos anyagi gondokkal küszködő British Airways vezetése tavaly novemberben két évre befagyasztotta az utaskísérők bérét, és a hosszú távú járatok légi kiszolgáló személyzetének létszámát járatonként egy fővel - 15-ről 14-re - csökkentette.
A szakszervezet szerint a cég ezzel munkaszerződéseket sértő módosításokat kényszerít az utaskísérői állományra.
A British Airways vezetése drasztikus takarékossági programba kezdett, miután a társaság eddigi legrosszabb üzleti félévét zárta tavaly szeptemberben: adófizetés előtti vesztesége 292 millió font (90 milliárd forint) volt. Ez azt jelenti, hogy a BA percenként több mint ezer font veszteséggel működött.
A decemberrel zárult negyedévről további 50 millió font adó előtti veszteséget jelentett a cég. A BA vezérigazgatója, Willie Walsh nemrégiben kijelentette, hogy a légitársaság "a túlélésért küzd". A BA a jelenlegi pénzügyi év végéig összesen 4900 fős - 12,7 százalékos - leépítést tervez.



Logikai játék a számokkal

