A romániai magyar politikus, aki korábban a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) színeiben parlamenti képviselő is volt, a Krónika című napilapban kedden megjelent interjúban elmondta: az EMNT-nek nem szabad elvetnie azt az alternatívát, hogy létrehozzon az RMDSZ és a Szász Jenő vezette Magyar Polgári Párt (MPP) mellett egy harmadik magyar pártot. Rámutatott: arra a dilemmára kell megoldást találniuk, hogy folytatják-e az építkezést az EMNT bázisának kiszélesítése érdekében civil-politikai mozgalomként, és nem élnek a pártpolitika eszközeivel, vagy engednek azon szimpatizánsok "pozitív nyomásának", akik az új párt alapítását szorgalmazzák.
Az ügyvezető elnök bírálta az RMDSZ-t és az MPP-t egyaránt. Jelezte, akkor sem akarnak visszamenni az RMDSZ-be, ha erre lehetőség nyílik, az MPP pedig a két évvel ezelőtti romániai helyhatósági választásokon elért kielégítő eredmények után nem tudott se építkezni, se jövőképet felmutatni.
Toró hangsúlyozta: az új párt alapítását tartja most a legvalószínűbb lehetőségnek az EMNT számára, de ez csak a személyes véleménye, mivel a szervezetben még nem született testületi álláspont ebben a kérdésben. A politikus szerint az új párt már a 2012-es romániai helyhatósági és parlamenti választásokon is indulhat.
Az EMNT-t 2003 decemberében alapította Tőkés László azt követően, hogy ugyanabban az évben az RMDSZ kongresszusa megszüntette a tiszteletbeli elnöki tisztséget, amit addig a volt királyhágómelléki református püspök töltött be. Az EMNT megpróbált együttműködni az RMDSZ alternatívájaként megalakult MPP-vel, de az elmúlt két évben alaposan megromlott a két szervezet vezetője, Tőkés László és Szász Jenő közötti viszony is.
Újabb magyar párt alakulhat Romániában
- MTI
- 2010-07-27 11:31
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
A már létező két romániai magyar párt mellett egy harmadik magyar politikai erőt alapíthat a Tőkés László által vezetett, magát civil szervezetként meghatározó Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) - közölte Toró T. Tibor, az EMNT ügyvezető elnöke.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 11:48Pokolgépek robbantak Bagdadban
- 11:41Kanadában pusztított az Earl
- 11:32Határidő: hétfőn délután 16 óra
- 11:00Két szám után hetedikek a magyarok
- 10:52Az Inter a világ tetején
- 10:43Visszafogottabban szexelnek a fiatal németek
- 10:31Közepest kapott a kormány
- 01:23Összeütközött két kisrepülőgép Nagy-Britanniában
- 21:52Mentőautó balesete Kecskeméten
- 20:35Az ötös lottó nyerőszámai
- 20:15Ifj. Ocskay Gábor emléktorna: döntős a Fehérvár
- 19:54Vereség Walestől
- 19:31A KENÓ nyerőszámai
- 19:19Orbán: 2011 tavaszán el kell fogadni az új alkotmányt
- 17:55Heterók vonultak fel Budapesten



Logikai játék a számokkal

