Az Elena Udrea vezette román szaktárca pénteken felszólította az egyebek között Spanyolország, Görögország és Horvátország márkanevének grafikai kivitelezését is jegyző külföldi céget, hogy fogalmazza meg álláspontját, miután sokak szerint a Romániának tervezett logó nem túl eredeti. Annak egyik elemét - egy zöld levelet - korábban brit és román cég is használta már.
A minisztérium szerint a márkanév megtervezésével megbízott cég a szerződésben vállalta, hogy eredeti ötlettel rukkol elő. Románia az új márkanév megtervezését az Európai Unió strukturális alapjaiból finanszírozza. A szaktárca pénteki közleménye leszögezi, hogy a román állam még nem fizette ki a szerződés értékét, és a minisztérium nem is tesz eleget ennek a kötelezettségének, amíg nem tisztázzák a helyzetet.
A plágiumbotrány azt követően robbant ki, hogy román internetezők felfedezték annak a nemzetközi cégnek a honlapját, amelyen különböző grafikai megoldásokat kínálnak eladásra. Az egyik, 250 euróért árult logó kísértetiesen hasonlít a Románia által megvásárolt márkanév zöld levelére, amit már használ is egy ír, ökobuszokat forgalmazó cég. Az Adevarul című román napilap szerint a zöld levél korábban egy román cég népszerűsítő reklámjában is szerepelt.
A "Fedezd fel a Kárpátok kertjét" szlogent viselő román turisztikai márkanevet csütörtökön mutatták be hivatalosan a sanghaji világkiállításon. A román sajtó által részletesen ismertetett botrányt csak fokozta, hogy a hivatalos bemutató előtt egy héttel kiszivárgott a szlogen, így annak internetes tartománynevét egy román vállalkozó védte le.
Botrány Romániában az új országlogó miatt
- MTI
- 2010-07-30 15:30
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Plágiumbotrány tört ki Romániában az új országlogó miatt, amelyet a regionális fejlesztési és idegenforgalmi minisztérium majdnem egymillió euróért készíttetett el egy magáncéggel.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában
- „Veszélyzónában” a forint
- Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez
- Magyarország nem kíván új IMF kölcsönt felvenni
- A szupermarketek térnyerése várható a következő években
- Mélyebb a vártnál a válság Görögországban
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 10:27Lelőttek egy bankárt Moszkvában
- 10:22Fontos fordulat a magyar költségvetési retorikában
- 10:06„Veszélyzónában” a forint
- 09:53Szexuális zaklatással vádolják Britney Spearst
- 09:13Elutasították a DVSC fellebbezését
- 09:07Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- 09:05Kezdődik a képzési főszezon
- 09:02Teherautó alá szorult kocsijával egy nő Belednél
- 08:17Kamera Hungária kilencedszer
- 08:11Lapszemle – 2010. 09. 09.
- 08:06Buszbaleset Indiában, sok halottal
- 07:44Pokolgépes merénylet Pakisztánban
- 07:21A család a legfontosabb
- 07:19„Az életem egy távkapcsolat”
- 05:54Castro bírálta a kubai modellt



Logikai játék a számokkal

