Valószínűleg az esősre, szelesre változott időjárás miatt a tengerpart irányából Zágráb felé az A1-es autópályán 20 kilométer hosszan araszolnak az autók Bosiljevo és Károlyváros (Karlovac) között. Szintén ekkora a kocsisor az Isztriai-félszigeten, az Y-autópályán a szlovén határ irányába.
Ugyancsak a nyaralásból hazatérők miatt nagyon erős a forgalom az A1-es és A6-os autópályán Fiume (Rijeka) és Zágráb között, az A2-esen és az A3-ason pedig Szlovénia irányába. Nehéz a közlekedés Krk-szigeten is, a szárazföldre vezető híd előtt, és 4 kilométeres torlódás alakult ki Zágráb előtt, az autópálya fizetőkapujánál.
Az autós szervezet már napokkal korábban jelezte, hogy ez a hétvége várhatóan az eddigi legforgalmasabb lesz a horvát utakon. Jó tanácsként azt is közölte: Zágráb előtt, a fizetőkapuknál az autósok vegyék igénybe a kizárólag bankkártyás fizetési lehetőséget kínáló sávokat. Ezt három kilométerrel korábban, Demerjénél választhatják az autósok, és itt jóval kisebb várakozási idővel számolhatnak.
A Horvát Autóklub weblapján folyamatosan, a horvát nyelven kívül angolul, németül és olaszul is frissítik a forgalmi helyzetről szóló információkat. Ezen kívül minden óra 30. percében a horvát közszolgálati rádió (HRT-2) ugyancsak három nyelven ismerteti az aktuális közlekedési viszonyokat.
Hétvégi csúcsforgalom a horvát utakon
- MTI
- 2010-07-30 15:29
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Elkezdődött a csúcsforgalom a horvát utakon már pénteken kora délután több helyütt is 20 kilométeres kocsisorok torlódtak össze - közölte a Horvát Autóklub.
Itthon
Nagyvilág
- Pokolgépes merénylet Pakisztánban
- Castro bírálta a kubai modellt
- Merkel kitüntette a Mohamed-karikatúra alkotóját
- Korrupcióval gyanúsítanak egy volt osztrák minisztert
- Nem izgatja az EU-t az új médiatörvény
- Elhallgattatják a médiát a mexikói drogkartellek
- Nem hajlandó kompromisszumra a palesztin elnök
Bulvár
Gazdaság
- „Veszélyzónában” a forint
- Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez
- Magyarország nem kíván új IMF kölcsönt felvenni
- A szupermarketek térnyerése várható a következő években
- Mélyebb a vártnál a válság Görögországban
- Ecostat: nem látszik a fellendülés jele a turizmusban
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 10:06„Veszélyzónában” a forint
- 09:53Szexuális zaklatással vádolják Britney Spearst
- 09:13Elutasították a DVSC fellebbezését
- 09:07Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- 09:05Kezdődik a képzési főszezon
- 09:02Teherautó alá szorult kocsijával egy nő Belednél
- 08:17Kamera Hungária kilencedszer
- 08:11Lapszemle – 2010. 09. 09.
- 08:06Buszbaleset Indiában, sok halottal
- 07:44Pokolgépes merénylet Pakisztánban
- 07:21A család a legfontosabb
- 07:19„Az életem egy távkapcsolat”
- 05:54Castro bírálta a kubai modellt
- 05:00Az évtized" szabadrúgás gólja
- 04:59Zombiszak az egyetemen



Logikai játék a számokkal

