Több mint 150 Hamász-aktivistát vettek őrizetbe

Több mint 150 Hamász-tagot vettek őrizetbe a palesztin biztonsági erők szerda hajnalban Ciszjordániában. A Palesztin Hatóság akciója válasz arra az iszlamista szervezet által vállalt merényletre, amelyben kedden megöltek négy izraeli telepest.
A kemény fellépéssel a palesztin vezetés jelezni akarja a Hamásznak és Izraelnek is, hogy szilárdan elkötelezte magát a Washingtonban csütörtökön kezdődő közvetlen izraeli-palesztin béketárgyalások mellett.

Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő kedden az amerikai fővárosban úgy nyilatkozott, nem hagyja, hogy a fegyveres incidens kisiklassa a tárgyalásokat. A merénylet mindazonáltal drámai figyelmeztetés arra, hogy bár a folyamatból a Hamász lényegében önmagát rekesztette ki, olyan szereplő, amellyel számolni kell. Az iszlamista mozgalom ellenőrzi a jövőbeli palesztin állam mintegy felét, a Gázai övezetet, és Irán támogatásával képes bármikor szabotálni a tárgyalásokat. Egy névtelenül nyilatkozó palesztin biztonsági tisztviselő megerősítette a letartóztatásokat és közölte, hogy még nem találták meg a keddi merénylet elkövetőjét.

Egy Hamász-képviselő elmondta, hogy a mozgalom több mint másfél száz aktivistáját vették őrizetbe, másokat pedig kihallgatásra idéztek be a rendőrségre. Omar Abder-Rázik egyúttal azzal vádolta meg Mahmúd Abbászt, a PH elnökét, hogy igyekszik az izraeliek kedvében járni. "Ezek politikai letartóztatások. Azt próbálják mondani velük az izraelieknek, hogy képesek a támadás után a munka elvégzésére" - mondta a Hamász politikus.

Az Izrael létjogát tagadó Hamász elítélte a küszöbönálló tárgyalásokat, és sietett bejelenteni, hogy ők állnak a merénylet mögött, sőt, továbbiak elkövetésével fenyegetőzött. Gázában mintegy 3000 palesztin ünnepelte a Hebron közelében elkövetett keddi támadást, amelynek során egy fegyveres tüzet nyitott egy elhaladó járműre, s megölte a benne utazó két férfit és két nőt.

Ehud Barak izraeli védelmi miniszter fölkeresett szerdán egy Ciszjordániában lévő izraeli támaszpontot, és higgadtságra szólította fel a helyieket.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest