A munkálatokat irányító André Sougarret mérnök elmondta, hogy az alagútfúrást 20 méter mélységben abbahagyták, mert - mint fogalmazott - az eddig átfúrt kőzetben bizonyos geológiai rendellenességeket észleltek. A mérnök azonban bizakodóan nyilatkozott azzal kapcsolatban, hogy hamarosan úrrá lesznek a felmerült problémán. Nem sokkal később már arról számolt be, hogy a helyzet konszolidálódott, és folytathatták a fúrást. Eddig 30 méter mélységig jutottak.
A tervek szerint a 700 méteres mélységig egy 66 centiméter átmérőjű alagutat fúrnak, és azon igyekeznek majd a mélyben rekedt bányászokat a felszínre hozni. A fúrási munkálatok azonban legkevesebb 100 napig tartanak, és azt követően kezdődhet meg a tényleges felszínre hozatal, amely szakértők szerint minden egyes bányász esetében mintegy 3 órát vesz igénybe.
A mentéssel párhozamosan a legfőbb feladat az, hogy biztosítsák a szerencsétlenül járt bányászok megfelelő fizikai és mentális állapotának fenntartásához szükséges feltételeket.



Logikai játék a számokkal

