Rendőrök viszik vissza az iskolába a lógós tanulókat

Ukrajnában rendőrségi akció kezdődött Tanóra fedőnéven, amelynek során a rend őrei felkutatják és visszaviszik az iskoláikba a tanévkezdés után igazolatlanul távol maradó tanulókat.
Viktor Szuranovics, az ukrán belügyminisztérium gyermekbűnözéssel foglalkozó főosztályának helyettes vezetője csütörtöki kijevi sajtótájékoztatóján elmondta, hogy a szeptember 1. és 10. között tartott országos bűnmegelőző akció keretében a rendőrség munkatársai megkeresik és — az oktatási és a családügyi minisztériumok közreműködésével — visszajuttatják az iskoláikba azokat a tanulókat, akik nem jelentek meg az órákon — adta hírül a Szegodnya című ukrán napilap online kiadása.

A rendőri vezető azt is elmondta, hogy az üdülőhelyeken nyáron lefolytatott akció alatt a rendőrök 18 ezer fiatalkorút állítottak elő különböző kihágások, kétezret bűncselekmények elkövetése, 9 ezret pedig adminisztratív szabálysértések miatt. Az előállított tizenévesek közül 70-et fiatalkorúak számára fenntartott intézetekben, több mint ezret gyermekotthonokban helyeztek el, a többieket egészségügyi intézményekbe irányították vagy átadták a szüleiknek — tette hozzá.

Szuranovics közölte, hogy az adott időszakban a hatóság 9 ezer szülővel szemben alkalmazott adminisztratív büntetést szülői kötelezettségek elmulasztása, több mint 29 ezerrel szemben pedig családon belüli erőszak miatt. Ukrajna 20,6 ezer iskolájában 4,3 millió tanuló kezdte el a 2010—2011-es tanévet, közülük 405 ezer az első osztályos gyerek.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest