Lezárult Portugália legnagyobb pedofilpere

Öt év kilenc hónaptól 18 évig terjedő börtönbüntetésre ítélte az elsőfokú lisszaboni bíróság Portugália eddigi legnagyobb pedofilperének hat vádlottját.
A hat évig tartó tárgyalássorozat során bebizonyosodott, hogy a nagy hagyományokkal rendelkező, 230 éve működő Casa Pia árvaházban kiskorúakat erőszakoltak meg, illetve gazdag megrendelőknek gyerekeket szállítottak az intézményből. A vádlottak között van az árvaház egy korábbi igazgatója, a Casa Pia egyik volt sofőrje, egy ismert tévés személyiség, két orvos és egy korábbi diplomata.

A bűnügyet az Expresso című újság tárta fel még 2002-ben, és annak híradása nyomán indult el a nyomozás. A bíróságon 32 áldozat tett tanúvallomást, s azonosította az elkövetőket.
Összesen heten álltak a bíróság elé, de az egyik vádlottat - annak a dél-portugáliai háznak a tulajdonosát, ahol az áldozatok szerint "orgiákat" szerveztek - felmentették.

Az első számú vádlottra, a volt sofőrre, aki egymaga több mint hatszáz esetben hajtott végre szexuális bűncselekményt, 18 év szabadságvesztést szabott ki a bíróság, míg a többiek öt év kilenc hónaptól hét évig terjedő fegyházbüntetést kaptak. Emellett az elítélteknek 15 ezer és 25 ezer közötti kártérítést kell fizetniük egykori áldozataiknak.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest