Egyiptom: ezrek tüntettek a hadsereg ellen

Egyiptomiak ezrei követelték a pénteki nagyima után a kairói Tahrír téren, a tavaly januári-februári tüntetések színhelyén a Hoszni Mubarak elnök bukása óta hatalmon lévő katonai tanács távozását. Megtámadták Szíria kairói nagykövetségét.
A felkelés kitörésének első évfordulója, szerda óta sátrak állnak a Tahrír téren. A sátrakhoz emberek ezrei érkeztek pénteken imádkozni. Az imát vezető Mazhar Mazhar Sahin sejk hangsúlyozta: a lázadásnak jelentős eredményei voltak, de a demokratikus államhoz vezető út hosszú lesz. A Tahrír tér egy részén a legutóbbi parlamenti választáson győzelmet arató Muzulmán Testvériség hívei tüntettek, ünnepi hangulatban.

A pénteki tüntetéseket a demokráciapárti csoportok a "büszkeség és méltóság" jelszóval szervezték. Megmozdulások várhatók Alexandriában és Szuezban is. A tüntetők azt követelik, hogy ne állíthassanak katonai törvényszék elé civileket, szervezzék át a belügyminisztériumot, tartsák tiszteletben a szabadságjogokat és a társadalmi igazságosságot.

A katonai tanács a júliusig megtartandó elnökválasztás után ígéri a hatalom átadását.

Az ellenzéki Mohammed el-Baradei, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség volt vezetője pénteken új rendezési tervet javasolt: a parlament válasszon meg közvetlenül egy ideiglenes államfőt és állítson fel bizottságot az új alkotmány kidolgozására.

Megtámadták Szíria kairói nagykövetségét

Bassár el-Aszad szíriai elnök rendszerének ellenzői pénteken megrohamozták Szíria kairói nagykövetségét - jelentette a francia hírügynökség a helyszínről. Legalább kétszáz tüntető hatolt be erőszakkal a nagykövetségre, ajtókat és ablakokat törtek be, mielőtt a biztonsági erőknek sikerült kiszorítani őket a pénteki pihenőnapon üresen álló épületből. Őrizetbe vételekről nem érkezett jelentés.

Juszef Ahmed szíriai nagykövet az incidens után a nagykövetségre ment, és közölte, hogy panaszt tesz az egyiptomi hatóságoknál.

A tüntetők behatoltak az épületbe, elérték az emeletet is, ahol a nagykövet irodája van. Sajnos, nem akadályozták meg őket — mondta a nagykövet, súlyos fejleménynek nevezve a történteket.

A nagykövet elmondta azt is, hogy az elmúlt hetekben a rezidenciáját is támadás érte, a támadás idején senki sem tartózkodott ott. "Ugyanazokról a személyekről van szó. Átadtunk egy névsort a hatóságoknak, de semmilyen intézkedés nem történt" — tette hozzá.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest