A Bayern és a Barcelona a négy között

A Bayern München és az FC Barcelona jutott szerdán a labdarúgó Bajnokok Ligája elődöntőjébe.
Előbbi idegenben is 2-0-ra legyőzte a Juventust, míg utóbbi a vendégként elért 2-2-es döntetlen után 1-1-et játszott otthon a Paris Saint-Germain együttesével, amelynél így idegenben szerzett több góllal bizonyult jobbnak. A tavaly döntős bajoroknak nem okozott gondot a múlt héten hazai pályán kivívott kétgólos előnyük megtartása, gólt sem kaptak, sőt, Mario Mandzukic találatával a 64. percben eldöntötték a párharc kimenetelét, mivel az olasz bajnoknak ezután már négy gólra lett volna szüksége a továbbjutás kiharcolásához. A végeredményt Claudio Pizarro állította be a hosszabbításban.

Sokkal izgalmasabban alakult a másik találkozó: a párizsiak az első félidőben is számos helyzetet elpuskáztak, mígnem a fordulás után nem sokkal Javier Pastore betalált, így a PSG állt továbbjutásra. A Barcelona edzője a csapat legjobbja, a legutóbbi négy Aranylabda-szavazáson győztes Lionel Messi pályára küldésével reagált arra, hogy hátrányba került alakulata. A katalánok kisvártatva Pedro révén egyenlítettek, azaz idegenben szerzett több góllal ismét ők érezhették magukat a négy között. A hátralévő időben a fáradó francia csapat nem tudta megszerezni a győztes gólt, így a Barcelona sorozatban hatodszor került a BL elődöntőjébe.

Bajnokok Ligája, negyeddöntő, visszavágók:
Juventus (olasz)-Bayern München (német) 0-2 (0-0)
-------------------------------------------------
gólszerző: Mandzukic (64.), Pizarro (91.)

Továbbjutott: a Bayern München kettős győzelemmel, 4-0-s összesítéssel.

FC Barcelona (spanyol)-Paris Saint-Germain (francia) 1-1 (0-0)
--------------------------------------------------------------
gólszerzők: Pedro (71.), illetve Pastore (50.)

Továbbjutott: az FC Barcelona 3-3-as összesítéssel, idegenben szerzett több góllal.

kedden játszották:
Borussia Dortmund (német)-Málaga (spanyol) 3-2 (1-1)
-------------------------------------------------------
gól: Lewandowski (40.), Reus (91.), Santana (93.), illetve Joaquin (25.), Eliseu (82.)

Továbbjutott: a Dortmund 3-2-es összesítéssel.

Galatasaray (török)-Real Madrid (spanyol) 3-2 (0-1)
---------------------------------------------------
gól: Eboué (57.), Sneijder (70.), Drogba (72.), illetve Ronaldo (6., 93.)
kiállítva: Arbeola (90., Real)

Továbbjutott: a Real Madrid 5-3-as összesítéssel.

Az elődöntő sorsolását pénteken tartják Nyonban.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan