Vb-2014: a hollandoké a bronzérem

A holland válogatott szerezte meg a bronzérmet a brazíliai labdarúgó-világbajnokságon, ugyanis a szombati helyosztón 3-0-ra legyőzte a hazai csapatot.
A hollandok a 3. percben Robin van Persie büntetőjével szereztek vezetést, majd a 16. percben Daley Blind talált a hálóba. Mindkét találatban főszerepet játszott az algériai Dzsamel Hajmudi játékvezető, akinek az első esetnél - mivel a 16-oson kívül történt - csak szabadrúgást kellett volna adnia, valamint ki kellett volna állítania az utolsó emberként szabálytalankodó Thiago Silvát, a másodiknál pedig lesről engedte el a hollandok akcióját.

A sípmester a második félidőre is tartogatott egy hajmeresztő hibát, ugyanis nem adott meg a braziloknak egy jogos büntetőt, helyette Oscarnak adott sárga lapot színészkedésért. A végeredményt a 90. percben Georginio Wijnaldum állította be.

A négy évvel ezelőtt második Oranje története során először nyert bronzérmet vb-n, míg a brazilokkal 1966 és 1974 után harmadszor fordult elő, hogy sorozatban két vb-mérkőzésen hagyták el vesztesen a pályát, ráadásul a tornák történetében most kapták a legtöbb gólt, szám szerint 14-et.

Bronzmérkőzés:
Hollandia-Brazília 3-0 (2-0)
-----------------------------
Brazíliaváros, Mané Garrincha Nemzeti Stadion, 69 000 néző, v.: Dzsamel Hajmudi (algériai)
gólszerzők: van Persie (3., 11-esből), Blind (16.), Wijnaldum (90.)
sárga lap: Robben (9.), De Guzman (35.), Vlaar (43.), illetve Thiago Silva (2.), Fernandinho (54.), Oscar (68.)

Hollandia:
----------
Jasper Cillessen (Michel Vorm, 90.) - Dirk Kuyt, Stefan de Vrij, Ron Vlaar, Bruno Martins Indi, Daley Blind (Daryl Janmaat, 70.) - Jordy Clasie (Joel Veltman, 90.), Georginio Wijnaldum, Jonathan De Guzman, Arjen Robben - Robin van Persie

Brazília:
---------
Júlio César - Maicon, Thiago Silva, David Luiz, Maxwell - Luiz Gustavo (Fernandinho, a szünetben), Paulinho (Hernanes, 57.) - Oscar, Ramires (Hulk, 73.), Willian - Jo

I. félidő:
----------
• 3. perc: Robben óriási lendülettel lépett ki a védők között, Thiago Silva utolsó emberként, még a 16-os előtt lerántotta, a játékvezető azonban duplán bakizott, ugyanis a piros helyett csak a sárga lapot mutatta fel a brazil játékosnak, a hollandoknak pedig büntetőt ítélt, amit van Persie magabiztosan lőtt a bal felső sarokba (1-0).

• 16. perc: Robben indult meg, majd kiugratta a jobb szélen felfutó - egyébként lesen lévő - De Guzmant, a középpályás beadását David Luiz amatőr módon középre fejelte ki, Blind a 11-es pontnál így levehette a labdát, majd még igazított is egyet rajta és higgadtan a léc alá bombázott (2-0).

II. félidő:
-----------
• 90. perc: Robben ugratta ki a jobb oldalon hatalmas lendülettel felfutó Janmaatot, a védő középre tett labdáját Wijnaldum hat méterről a bal alsó sarokba lőtte (3-0).

Luiz Felipe Scolari, a brazilok szövetségi kapitánya hat helyen változtatott a németekkel szemben 7-1-re elveszített elődöntőben pályára küldött kezdőcsapatához képest, ennek ellenére csapata borzalmasan kezdte a találkozót: az elődöntőről eltiltás miatt hiányzott Thiago Silvát már a második percben ki kellett volna állítani, mivel utolsó emberként lerántotta Robbent, igaz, a játékvezető abban is hibázott, hogy az esetnél büntetőt ítélt a hollandoknak, amelyet Robin van Persie értékesített. Ez volt a brazil csapat 12. bekapott gólja a világbajnokságon - a 100. a tornák történetében -, ami negatív rekord a dél-amerikai futballnagyhatalom esetében, az eddigi csúcs az 1938-as viadalon kapott 11 gól volt.

Nem sokkal később növelték előnyüket a hollandok, ezúttal David Luiz - valamint újfent az algériai játékvezető és asszisztense - hibázott hatalmasat, amelyet a pályafutása első válogatott gólját szerző Daley Blind használt ki. A folytatásban a brazilok fokozatosan kijöttek a sokkos állapotból és több lehetőségük is volt a szépítésre, ez azonban elmaradt.

A fordulást követően már jóval összeszedettebb csapat benyomását keltette a brazil gárda, igaz, ez helyzetekben nem mutatkozott meg. Scolari tanítványai a félidő közepén szépíthettek volna, de a játékvezető ezúttal is negatív értelemben került a középpontba, ugyanis Daley Blind egyértelmű, büntetőt érő szabálytalanságát követően Oscarnak adott sárga lapot műesésért. A hajrára úgy tűnt, a brazilok beletörődtek a vereségbe, ugyanakkor a hollandoknak még maradt erejük és kedvük támadni, ezt pedig az utolsó percben Wijnaldum használta ki, beállítva ezzel a végeredményt.

Louis van Gaal, a hollandok szövetségi kapitánya - akinek ez volt az utolsó mérkőzése az Oranje szakvezetőjeként, ugyanis a Manchester United irányítását veszi át - még azt a gesztust is megtehette, hogy az utolsó percben a harmadik számú kapusát, Michel Vormot is a pályára küldte.
 

Másodszor zárt negyedikként a házigazda

A szombati bronzmérkőzésen a hollandoktól elszenvedett 3-0-s vereség után Brazília házigazdaként negyedikként zárt a labdarúgó-világbajnokságon. Ezt megelőzően egyszer, 2002-ben fordult elő, hogy a hazai csapat negyedik helyen végzett, akkor a japánokkal társrendező dél-koreaiak kaptak ki a bronzcsatán.

Öt elsőséggel a vb-k történetének legeredményesebb csapata, az ezúttal másodszor házigazda Brazília 1950-ben az otthoni vb fináléjában, a Maracana Stadionban 200 ezer néző előtt 2-1-es vereséget szenvedett az aranymeccsen Uruguaytól, azaz 64 éve második lett.

A vb-k történetében eddig hatszor fordult elő, hogy a rendező ország válogatottja megnyerte a tornát, legutóbb 1998-ban Franciaországnak sikerült ez a bravúr.

A rendező ország csapata egyetlen egyszer, éppen a legutóbbi, 2010-es dél-afrikai vb-n esett ki a csoportküzdelmek során.

A házigazdák szereplése az eddigi világbajnokságokon:
1930: Uruguay - világbajnok
1934: Olaszország - világbajnok
1938: Franciaország - negyeddöntő
1950: Brazília - ezüstérem
1954: Svájc - negyeddöntő
1958: Svédország - ezüstérem
1962: Chile - bronzérem
1966: Anglia - világbajnok
1970: Mexikó - negyeddöntő
1974: Németország - világbajnok
1978: Argentína - világbajnok
1982: Spanyolország - 9.
1986: Mexikó - negyeddöntő
1990: Olaszország - bronzérem
1994: Egyesült Államok - nyolcaddöntő
1998: Franciaország - világbajnok
2002: Japán - nyolcaddöntő, Koreai Köztársaság - 4.
2006: Németország - bronzérem
2010: Dél-afrikai Köztársaság - csoportkör
2014: Brazília - 4.
 

Az eddigi bronzmérkőzések

A labdarúgó-világbajnokságok eddigi 19 bronzmérkőzése (1930-ban nem rendeztek):

A eddigi bronzmérkőzések a világbajnokságokon:
1934. 06.07., Napoli: Németország-Ausztria 3-2 (3-1)
1938.06.19., Bordeaux: Brazília-Svédország 4-2 (1-2)
1950.07.16., Sao Paulo: Svédország-Spanyolország 3-1 (2-0)
1954.07.03., Zürich: Ausztria-Uruguay 3-1 (1-1)
1958.06.28., Göteborg: Franciaország-Németország 6-3 (3-1)
1962.06.16., Santiago: Chile-Jugoszlávia 1-0 (0-0)
1966.07.28., London: Portugália-Szovjetunió 2-1 (1-1
1970.06.20., Mexikóváros: Németország-Uruguay 1-0 (1-0)
1974.07.06., München: Lengyelország-Brazília 1-0 (0-0)
1978.06.24., Buenos Aires: Brazília-Olaszország 2-1 (0-1)
1982.07.10., Alicante: Lengyelország-Franciaország 3-2 (2-1)
1986.06.28., Puebla: Franciaország-Belgium 4-2 (2-1, 2-2, 3-2)
1990.07.07., Bari: Olaszország-Anglia 2-1 (0-0)
1994.07.16., Los Angeles: Svédország-Bulgária 4-0 (4-0)
1998.07.11., Párizs: Horvátország-Hollandia 2-1 (2-1)
2002.06.29., Daegu: Törökország-Koreai Köztársaság 3-2 (3-1)
2006.07.08., Stuttgart: Németország-Portugália 3-1 (0-0)
2010.07.10., Port Elizabeth: Németország-Uruguay 3-2 (1-1)
2014.07.12., Brazíliaváros: Hollandia-Brazília 3-0 (2-0)
A hozzászólások nem a szerkesztőség, hanem az olvasók véleményét tükrözik.

Cikk ajánló

Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal

Hírlevél regisztráció


PCLand.hu

Metropol Ingatlan