Kiss László folytatja kapitányi munkáját

Kiss László, a magyar úszósport sikerkapitánya a továbbiakban is betölti tisztségét - közölte vasárnap Gyárfás Tamás, a honi sportági szövetség elnöke.
A MÚSZ első embere elmondta, hogy eredeti szándékával szemben nem hétfőn, hanem már vasárnap felkereste Kiss Lászlót, aki csütörtökön mondott le posztjáról. Gyárfás Tamás már akkor hangsúlyozta: nem nyugszik bele a szakember döntésébe, mivel a magyar úszósportnak szüksége van Kiss Lászlóra.

Kiss László már korábban megváltoztatta döntését

Kiss László vasárnap azt mondta: "az az igazság, hogy Gyárfás elnök úr már elkésett, mert a döntést a találkozásunk előtt meghoztam. Olyan erős volt a kiállás, élén a miniszterelnök úrral, megannyi edzővel; volt tanítványaim, a válogatott úszói, számos sportember részéről, hogy nem határozhattam másként." A kapitány hozzátette: nem kíván sajtótájékoztatót tartani, esetleg tovább korbácsolni a kedélyeket, "szürke háttérmunkásként akarok dolgozni a közös siker érdekében".

Edzők és versenyzők is örülnek

Több versenyző és szakember is örömének adott hangot, miután vasárnap Kiss László, az úszók szövetségi kapitánya jelezte, hogy csütörtöki bejelentésével ellentétben folytatja szakvezetői munkáját.Kiss visszatérését kommentálva Gyárfás Tamás, a magyar szövetség elnöke azt mondta, hogy "most már ideje a sportág előtt álló feladatokra összpontosítani." A világ- és Európa-bajnok Cseh László így reagált: "örülök, hogy a kapitány ismét ott áll a fedélzeten, a kormányrúdnál."

Risztov Éva, a londoni olimpia 10 kilométeres nyíltvízi úszásának aranyérmese azt mondta: "még jócskán nincs itt az ideje, de ha egyszer Laci bácsi elköszön tőlünk, annak meg kell hogy legyen a maga méltósága. Remélem, ez a búcsú még soká lesz".

Hargitay András, az úszók jelenlegi utánpótlás-kapitánya szerint nagyban segítette a kapitány mostani döntését, hogy sokan kiálltak mellette: "nemcsak az edzők, a versenyzők, az edzőbizottság, hanem gyakorlatilag a magyar társadalom egy jelentős része összefogott azért, hogy ő visszajöjjön. Szerintem ez neki erőt adott".

Petrov Iván, aki a Kiss László mellett nyílt levélben is kiálló úszóedzők egyike, elégedetten kommentálta a vasárnapi hírt: "nagyon helyes döntést hozott a szövetségi kapitány, amikor a maradás mellett döntött. Ennek minden edző örül, aki olimpiára készít fel versenyzőket. Nem is kérdés, hogy alig nyolc hónappal a riói olimpia előtt változatlanul neki kell a kapitányi teendőket ellátnia, más erre a feladatra nem lenne alkalmas".

Hosszú Katinka alázta meg a kapitányt

Kiss László csütörtökön mondott le a magyar úszóválogatottnál betöltött szövetségi kapitányi tisztségéről, miután számára megalázó helyzetbe került Hosszú Katinka szerdai sajtótájékoztatóján. Az esemény végén Kiss László szeretett volna beszélni az úszószövetséggel kapcsolatban másodjára bírálatokat megfogalmazó Hosszú Katinkával, ám a világ- és Európa-bajnok faképnél hagyta a hozzá igyekvő szakvezetőt anélkül, hogy szóba állt volna vele. A lemondás után Gyárfás Tamás úgy nyilatkozott, hogy a magyar úszósportnak szüksége van mind Hosszú Katinkára, mind Kiss Lászlóra.

A miniszterelnök is megszólalt

A kapitány mellett kiállt több korábbi tanítványa és a Magyar Edzők Társasága, nyílt levelet tett közzé kilencven úszóedző és megszólalt az ügyben a miniszterelnök is. Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában azt mondta: az ügy szereplői kiváló sportemberek. Hozzátette: miután olimpiára készülünk, nemzeti ügyről van szó, ezért - jelezte - felajánlotta "jószolgálati" képességeiket, "csak valaki mondja meg, mi az, amiben a kormányzat segíteni tud, hogy sok kiváló ember együttműködése ne lehetetlenüljön el".

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu