Babos: elkeseredett vagyok, most elég nehéz lesz

Babos Tímea kikapott a 12. helyen kiemelt svájci Belinda Bencictől a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokság 14,8 millió dollár (4,2 milliárd forint) összdíjazású női versenyének második fordulójában.
A vereséggel a 64 között búcsúzott az év első Grand Slam-tornáján.

női egyes, 2. forduló (a legjobb 32 közé jutásért):
Bencic (svájci, 12.)-Babos 6:3, 6:3

A magyar játékos honlapjának beszámolója szerint a 18 éves Bencic végig nagyon összeszedetten és pontosan teniszezett, veszélyesen fogadott és nagyszerűen adogatott, így magabiztosan győzött. A 30 perces első szettben 1:1 után vette el Babos adogatását, a 37 perces másodikban pedig a negyedik játékban, 2-1 után.

"Sajnos ma nem ment úgy a játék, ahogyan szerettem volna. Ez most nem sikerült" - összegzett Babos. - Ma nem működött se a szerva, se a tenyeres, sőt még a mozgásom sem volt valami acélos. Sajnálom, hogy így alakult."

Hozzátette, a taktikája megvolt, de nem tudta megvalósítani.

"Nyilván most még elkeseredett vagyok, mert úgy éreztem, az utóbbi időben jól ment a játék. Most még nehéz, remélem, a következő napokban jobb lesz majd a hangulatom. De nem szabad elfelejteni az elmúlt heteket, hónapokat, amikor jól játszottam" - idézte őt a babostimea.hu oldal.

Babos csütörtökön kezd párosban

A páros világranglistán 11. helyen álló magyar játékos a szlovén Katarina Srebotnik (16.) oldalán szerepel majd, kettősüket a negyedik helyen emelték ki a szervezők.

Első ellenfelük - a viadal honlapja alapján - a Vera Dusevina, Katerina Siniakova orosz, cseh duó lesz, a mérkőzés magyar idő szerint 1 órakor kezdődik.

A tét a legjobb 32 közé kerülés.

Serena Williams magabiztosan jutott tovább

A hatszoros bajnok, címvédő Serena Williams magabiztos győzelemmel biztosította a helyét a legjobb 32 között. A világelső amerikai játékos a tajvani Hszien Szu-vej ellen nyert két szettben. 

"Minden itt kezdődött. Itt játszottam az első GS-versenyemet, s még mindig itt vagyok" - mondta az egyórás találkozó után Serena Williams, aki 1998 óta lejátszott melbourne-i mérkőzései közül 70-et megnyert, s csupán kilencet vesztett el.

A világranglista 34 éves vezetőjének következő ellenfele a 18 esztendős orosz Darja Kaszackina lesz.

Eredmények, 2. forduló (a 32 közé jutásért); nők:
S. Williams (amerikai, 1.) - Hszien Szu-vej (tajvani) 6:1, 6:2
Sarapova (orosz, 5.)-Szasznovics (fehérorosz) 6:2, 6:1
Suárez Navarro (spanyol, 10.)-Szakkari (görög) 6:7 (5-7), 6:2, 6:2
Vinci (olasz, 13.)-Falconi (amerikai) 6:2, 6:3
K. Bondarenko (ukrán)-Kuznyecova (orosz, 23.) 6:1, 7:5
Kaszackina (orosz)-Konjuh (horvát) 6:4, 6:3
Davis (amerikai)-Rybarikova (szlovák) 7:6 (9-7) után Rybarikova feladta
Friedsam (német)-Vang (kínai) 6:3, 6:4
Bencic (svájci, 12.)-Babos Tímea 6:3, 6:3​

Cikk ajánló

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu