Arséne Wengernek ugyanakkor némi fejfájásra adhat okot, hogy csapatkapitánya, a BL-ben eddig három gólos Cesc Fabregas sérüléssel bajlódik, és korántsem biztos, hogy pályára léphet az Emirates Stadionban. A Portónak mindenképpen javítania kellene "angliai statisztikáján" ha tovább akar jutni, ugyanis eddigi 14 szigetországi fellépése során mindössze két döntetlent és 14-37-es gólkülönbséget tud felmutatni.
A Fiorentina története során először juthat a legjobb nyolc közé, ám az előjelek nem feltétlenül ígérnek sikert. Cesare Prandelli alakulata a bajnokságban gyengélkedik, szombaton hazai pályán kapott ki a Juventustól. Ráadásul az olasz klub európai kupasorozatban még sohasem győzött német csapat ellenében, kilenc mérkőzésen hat vereség és három döntetlen az összesített mérleg.
Az első mérkőzésen egy óriási lesgóllal győztes Bayernnek ugyanakkor tökéletes lenne, ha hozná azt a formáját, amit legutóbbi négy olaszországi fellépésén mutatott a BL-ben, ugyanis ezek közül kettőt megnyert, kétszer pedig döntetlenre végzett.
Nyolcaddöntő, visszavágók:
Arsenal (angol)-FC Porto (portugál) 20:45 ó (az első mérkőzésen 1-2)
Fiorentina (olasz)-Bayern München (német) 20:45 (1-2)



Logikai játék a számokkal

