A címvédő brit Jenson Button szintén nagyon motivált:
"Csodálatosan érzem magam a McLarennél, remek a hangulat, a csapat kiváló. Már alig várom a kezdést, fantasztikus lesz, hogy az egyes rajtszámmal lehetek ott a rajtrácson." Schumacherrel ellentétben Button szerint a jó rajt a legfontosabb: "Úgy vélem, a remek kezdés nagyon sokat számít" - fogalmazott, majd hozzátette: óriási erőbedobással vág neki az idény eleji versenyeknek. A brit pilóta tavaly az első hét viadalból hatot megnyert, egy alkalommal pedig a harmadik lett és ezzel gyakorlatilag el is dőlt a világbajnokság sorsa.
Természetesen mások is aspirálnak a végső győzelemre: a kétszeres világbajnok spanyol Fernando Alonso a Ferrarival szeretné bebizonyítani, hogy még "nem felejtett el" autózni, a Hungaroringen elszenvedett súlyos balesetéből visszatérő brazil Felipe Massa pedig ki akar törni az "örök második" szerepéből. Az utóbbi évek talán legtehetségesebbnek tartott versenyzője, a német Sebastian Vettel, aki tavaly bravúrosan a második helyre küzdötte fel magát, az idén - a szakértők javarészének ítélete szerint - akár a csúcsra is eljuthat.
A vándorló autós cirkusz idei sorozatába több újonc is beszállt: kérdés mire jut majd a Virgin-, a Hispánia-, vagy éppen a Lotus-istálló, és olyan "tanuló" pilóták, mint a brazil Lucas di Grassi, az indiai Karun Chandhok, a brazil Bruno Senna, a legendás Ayrton Senna unokaöccse, az orosz Vitalij Petrov, vagy a kétfutamos japán Kobajasi Kamui.



Logikai játék a számokkal

