Eredmény:
Magyarország- Németország 13-8 (4-3, 3-2, 3-0, 3-3)
a magyar góldobók: Kis 5, Hosnyánszky 3, Biros, Vámos 2-2, Madaras 1
A szolnoki meccset 11-5-re nyerte Kemény Dénes olimpiai bajnoki címvédő legénysége, amivel "egalizálta" a múlt heti, szicíliai tornán elszenvedett kétgólos vereséget, a pénteki találkozó ennél fogva már nem a revánsról szólt, hanem arról, hogy az augusztus végi-szeptember eleji horvátországi Eb-n csoporttárs németeket még inkább a "helyükre teszi-e" a magyar csapat egy újabb biztos győzelemmel. A siker emellett azért is tetszett fontosnak, mert július 30-a a magyar vízilabdázás ünnepnapja: 1899-ben ezen a napon rendezték meg idehaza az első nyilvános pólómeccset (a történeti hűség kedvéért: a MÚE első és második csapata között).
A vendéglátók úgy kezdtek, hogy ne történhessen ünneprontás a 111. születésnapon: az olimpiai aranyérmes center, Kis Gábor kétszer egymás után betalált (2-0), majd Madaras Norbert pompás pattintásával lett 3-1. A németek kiegyenlítettek, az ellenállhatatlan Kis azonban gondoskodott arról, hogy hazai előny legyen az első szünetre (4-3).
A második nyolc percben 4-4-nél nem remegett meg az ifjú Vámos Márton balkeze (5-4), majd a háromszoros olimpiai bajnok Szécsi Zoltán bravúros védései után a 2008-as ötkarikás aranyérmes Hosnyánszky Norbert duplázta meg az előnyt (6-4). A három olimpiai elsőséggel büszkélkedő csapatkapitány, Biros Péter jóvoltából a nagyszünetre is megmaradt a kétgólos különbség (7-5).
A harmadik negyedben háromtalálatosra hízott az előny Hosnyánszkynak köszönhetően, ugyanő bravúros távoli csavarral növelte a differenciát, Biros pedig megúszás végén - tán a szimmetria kedvéért is — 10-5-re alakította az állást.
A befejező játékrész nem hozott német feltámadást, sőt: a lefoghatatlan és összesen ötgólos Kis révén — aki előbb csavart egy remeket, majd húzásból volt eredményes — 12-6-ra módosult az eredmény. Hogy azért még az ellenfél sem mászott ki a medencéből, azt két vendégtalálat jelezte, Vámos második góljával viszont helyreállt a "Viharsarok rendje", s az előző napi hat után ezúttal öt góllal győzött a magyar válogatott (13-8).
A férfi vízilabda-válogatott újra legyőzte a németeket
- MTI
- 2010-07-30 19:24
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Akárcsak csütörtökön, Szolnokon, a pénteki, békéscsabai összecsapáson is legyőzte a magyar férfi vízilabda-válogatott a németek legjobbjait az Eb-előkészületek jegyében rendezett barátságos mérkőzésen.
Itthon
Nagyvilág
- Pokolgépes merénylet Pakisztánban
- Castro bírálta a kubai modellt
- Merkel kitüntette a Mohamed-karikatúra alkotóját
- Korrupcióval gyanúsítanak egy volt osztrák minisztert
- Franciaországban újabb egynapos sztrájk lesz
- Nem izgatja az EU-t az új médiatörvény
- Elhallgattatják a médiát a mexikói drogkartellek
Bulvár
Gazdaság
- Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- Magyarország jövőre 3 százaléknál kisebb államháztartási hiányt tervez
- Magyarország nem kíván új IMF kölcsönt felvenni
- A szupermarketek térnyerése várható a következő években
- Mélyebb a vártnál a válság Görögországban
- Ecostat: nem látszik a fellendülés jele a turizmusban
- Drágább lett a benzin
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 09:53Szexuális zaklatással vádolják Britney Spearst
- 09:13Elutasították a DVSC fellebbezését
- 09:07Svájc a legversenyképesebb, Magyarország javított
- 09:05Kezdődik a képzési főszezon
- 09:02Teherautó alá szorult kocsijával egy nő Belednél
- 08:17Kamera Hungária kilencedszer
- 08:11Lapszemle – 2010. 09. 09.
- 08:06Buszbaleset Indiában, sok halottal
- 07:44Pokolgépes merénylet Pakisztánban
- 07:21A család a legfontosabb
- 07:19„Az életem egy távkapcsolat”
- 05:54Castro bírálta a kubai modellt
- 05:00Az évtized" szabadrúgás gólja
- 04:59Zombiszak az egyetemen
- 03:59Nem a fecsegő nők a menők



Logikai játék a számokkal

