Rekordmezőny a félmaratonon

Vasárnap délelőtt tíz órakor minden korábbinál népesebb mezőny áll majd oda a 25. Nike Budapest nemzetközi félmaraton rajtjához.
Még zajlik a nevezés, de már biztos, hogy a résztvevők száma eléri a tízezret, és erre még nem volt példa, tavaly például 8600-an voltak. Egyéniben több mint hat­- ezren vágnak neki a 21 kilométeres távnak, de lehetőség van párban is teljesíteni a félmaratont.

A külföldiek száma a válság ellenére sem csökkent, öt kontinens több mint ötven országából 1200-an érkeznek a versenyre. Harminchárom olyan futó is nevezett, aki a legutóbbi 15 budapesti félmaratonon a célba ért, de jelentkezett ötszáz újonc is, köztük Fenyő Iván színész vagy Szijjártó Péter parlamenti képviselő.

A rajtvonalat száz méterrel előrébb kellett helyezni, hogy minden induló elférjen a városligeti Kós Károly sétányon, s nagyjából tíz perc telik majd el, mire az utolsó futó is elrajtolhat, ekkor a mezőny eleje már valahol a Lánchídnál járhat. Az Andrássy úton világ-premier lesz: az út közepére állított dobogókon az „Erkel, Mahler és Liszt belvárosa” rendezvény részeként öt zongorista játszik majd a futóknak.

Metropol futás

Szombat reggel a Margitszigeten a félmaraton felvezetéseként rendezik meg a hagyományos Metropol Nemzetközi Reggeli Futást. Az 5,2 kilométeres szigetkör teljesítői egyedi emblémázott pólót kapnak, és reggeli várja őket a célban.

Egyperces
Kocsis Árpád, a 25. Nike Budapest nemzetközi félmaraton főszervezője.

A válság ellenére ismét megdől a részvételi rekord. Miért jön több futó?
– A gazdasági krízis idején felértékelődnek azok a helyi szórakozási lehetőségek, amelyek nem kerülnek sok pénzbe. Ilyen a félmaraton, és persze tizenöt éve kemény munkával építjük a verseny imázsát. Akkor 1600 indulóval kezdtük, azóta egyértelmű a tendencia.

Miért éppen a félmaraton a vonzó?
– Ez tényleg teljesíthető kihívás, a felkészüléshez senkinek sem kell átszerveznie az életét. Mindez persze gondot is jelent, mert sokan félig felké­szülten jönnek el, jellemző, hogy ilyenkor több az egészségügyi személyzet dolga, mint a sokkal megterhelőbb maraton­on.

Miért nem szerződtetnek világhírű versenyzőket?
– Mi azon kevés versenyszervezők közé tarto­zunk, akik nem preferálják az elitmezőnyt. Nem tudunk megfizetni világklasszisokat, annak meg semmi értelme, hogy ismeretlen másodosztályú afrikai futókra költsük a pénzt. Van annak helye így is.

Korábban voltak gondok az útvonal engedélyeztetésével.
– Ez szerencsére meg­szűnt, az engedélyeztetés a 2004-es közgyűlési döntésnek megfelelően fo­lyik. A pálya marad a régi, csupán a Gellért téri metróállomás építése és
a Margit híd felújítása miatt kellett minimális változtatás.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest