Döntetlen a németekkel, az elődöntőért játszhatnak a nők

A magyar női vízilabda-válogatott 10-10-es döntetlent játszott a német csapattal a zágrábi Európa-bajnokság szombati játéknapján, s így a folytatásban az elődöntőbe jutásért játszhat.
Eredmény, B csoport, 3. forduló:
Magyarország-Németország 10-10 (3-4, 2-3, 1-1, 4-2)

a magyar góldobók: Kisteleki D. 5, Drávucz 4, Takács 1
A magyar együttes rögtön támadó szellemben lépett fel, s Takács Orsolya révén vezetést is szerzett (1-0). Az egyenlítés is elég gyorsan jött azonban, hogy aztán hosszú perceken át érintetlenek maradjanak a kapuk. A németek elébb azzal vétették magukat észre, hogy a center Bujka Barbarát kiütötték (vérző orral kászálódott ki a medencéből), majd háromszor is betaláltak, amire magyar részről Drávicz büntetőből és emberelőnyből született gólja volt a válasz (3-4).

Kisteleki Dóra dupla beköszöntőjével (5-4) ismét vezetett Petrovics Mátyás csapata, aztán megint fordult a kocka (5-7) a második negyedben. Kisteleki csökkentette a hátrányt a harmadik játékrészben (6-7), ám láthatóan nem ment a csapatnak, a támadójáték enyhén szólva is jócskán hagyott kívánnivalót maga után. Sajnos a védekezés is: az utolsó szünet előtt megint két góllal vezettek a németek (6-8).

A befejező nyolc percben Drávucz ötméteresből (7-8), majd átlövésből élesztette újjá a reményeket (8-9), a szintén négytalálatossá előlépő Kisteleki révén pedig sikerült utol is érni a riválist (9-9). Kevesebb mint négy perccel a vége előtt újfent átkerült a vezetés a németekhez (9-10), de emberelőnyből Kisteleki pattintott remekül (10-10).

Ez maradt a végeredmény, amivel a szombati ellenfelét megelőzte a B betűjelű négyesben a magyar válogatott, végső pozíciójáról azonban csak a később kezdődő spanyol-holland meccs határozott.

"Nem gondoltam volna, hogy ilyen nehéz lesz! - nyilatkozta a mérkőzést követően Petrovics Mátyás szövetségi kapitány. - Pocsékul játszottunk, erőtlenek, fegyelmezetlenek voltunk. Ugyanakkor felháborítónak tartom, hogy kiütik egyik játékosunkat, aki vérző arccal jön ki a vízből, s a bírók azt mondják: nem láttak semmit!" A legjobb négy közé jutásért hétfőn rendezik a keresztbejátszásos találkozót.

később:
Spanyolország-Hollandia 16:30 ó
A csoport:
Horvátország-Görögország 18 ó
Oroszország-Olaszország 19:30 ó

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest