Nadal: a család a legfontosabb

Az ellenállhatatlan játékáról és hihetetlen összpontosításáról ismert világelső teniszező, Rafael Nadal bevallotta, a pályán kívül más ember: például szereti a kissé csöpögős Broadway-musicaleket.
A kedvence Az operaház fantomja, már hatszor látta az érzelgős darab előadását. – Imádom New Yorkot, imádom a musicaleket – nyilatkozott a CNN-nek az éppen a US Open, az amerikai nyílt teniszbajnokság megnyerésére hajtó spanyol játékos. – Igazán a zenéért vagyok oda, a show is jó, de a zene az igazi.

A 24 éves teniszező, aki a Roland Garros júniusi megnyerése után szerezte vissza a világranglista első helyét a svájci Roger Federertől, New York-i golfozás közben mesélte, hogy félénk gyerek volt, és nehezen barátkozott meg azzal, hogy világhírű lett.

– Visszahúzódó voltam sokáig, mostanra talán változott ez valamit, sokat segít ebben, hogy egész jól beszélek angolul. Ma már nem zavar, hogy ismert vagyok. Szerencsésnek érzem magamat, mert ha hazamegyek Mallorcára, normálisan élhetek, és ez fontos. Ott ugyanúgy élvezhetem az életet, mint bárki más, nyugodtan kimehetek az utcára, szórakozhatok, kikapcsolódhatok. Erre szükségem van, mert tudom, egy-egy nagyobb torna után jön a valódi pihenés.

Nadal szülei tavaly elváltak, és sokan azt mondták, ez meg is látszott a teljesítményén. Az idei eredményei azonban azt mutatják, megint ugyanúgy játszik, mint korábban. – A válás megváltoztatta az én életemet is, de már túl vagyok rajta – mondta. Bárkivel megtörténhet ilyesmi, azt el kell fogadni. Megszenvedtem a dolgot, de nem ezért vesztettem el a meccseket. Az igazi probléma a térdem volt.

A család így is a legfontosabb számára, a tenisznél is fontosabb. Például a nagybátyja egyben az edzője is.
– Ez a háttér tesz boldoggá, mert tudom, hogy akár nyerek, akár veszítek, akár világhírű vagyok, akár ismeretlen, a családom és a barátaim is mindig ott lesznek mellettem.

Hová menjek?





Metro Life Panel

Hírlevél regisztráció


Sudoku 数独

sudokuLogikai játék a számokkal
PCLand.hu

Eladó ingatlan
Eladó lakás
Albérlet
Kiadó lakás
Albérlet Budapest
Eladó lakás Budapest