A menedzser első gáláját október 2-án, Szentesen rendezi. Az eseménynek Szili lesz a főszereplője, s a tervek szerint a Sport Televízió élőben közvetít majd.
Rácz Félix visszatér az ökölvívás világához
- MTI
- 2010-09-09 16:39
- Nagyítás: [+] [-]
- [Nyomtatás]
- [Email]
Négy év után újra profi ökölvívók menedzselésével foglalkozik majd
Rácz Félix. A Felix Promotion csütörtöki tájékoztatása szerint a
korábban ötször is az év magyarországi menedzserének választott
Rácz már meg is találta első versenyzőjét, Szili István
személyében.
A kőszegi öklöző eddig Svájcban bokszolt, és öt mérkőzés után
hibátlan mérleggel áll a profik között. "Először vissza kell
rázódnom a boksz világába - nyilatkozta Rácz Félix. - Természetesen
az internet és néhány rendezvény segítségével eddig is képben
voltam, de más képben lenni, és más ismerni a jelenlegi mezőnyt.
Szeretném bebizonyítani, hogy tudatos munkával és befektetéssel
igenis lehet eredményeket elérni, és Magyarországon nem olyan
sanyarú a profi boksz helyzete, mint azt néhányan lefestik."
A menedzser első gáláját október 2-án, Szentesen rendezi. Az eseménynek Szili lesz a főszereplője, s a tervek szerint a Sport Televízió élőben közvetít majd.
A menedzser első gáláját október 2-án, Szentesen rendezi. Az eseménynek Szili lesz a főszereplője, s a tervek szerint a Sport Televízió élőben közvetít majd.
Itthon
Nagyvilág
Bulvár
Gazdaság
- Nem egységes a bölcsődei gondozási díj
- Elfolyt a pénz a Volánbuszból
- A Kodak nem gyárt többé fényképezőgépet
- Malév: a kormány módosította a kártalanítási rendeletét
- Fitch: nincs veszélyben a román IMF/EU-program
- Csehország már recesszióban, Magyarországon GDP-mínusz
- Nem kell különmegállapodás a Ryanairrel
Sport
Kultúra
Legfrissebb hírek
- 21:49Kikapott a Barcelona
- 20:36Magyar kutatók rájöttek, miért csíkos a zebra
- 20:13Munkába áll a fővárosi jégtörő
- 19:55Lezuhant egy magyar nő egy osztrák síliftről
- 19:48Ötös nem volt a lottón, de a Joker 55 milliót ért
- 19:27A budavári kitörésre emlékeztek neonácik a Normafánál
- 18:52Falánk óriáscsigák támadják Miamit
- 18:37Kigyulladt a vajda háza Gyöngyöspatán
- 18:18Békés felvonulás a Malévért
- 17:59Bogdánék és Buzsákyék is kikaptak
- 17:49Kikapott a Veszprém a Kielcétől
- 17:34ACTA-ellenes tüntetések Európában
- 17:23Hajnalék kiütötték a Herthát
- 16:45Zsíroskenyér-túra
- 15:58Mainzban őrzik Afrika hangjait



Logikai játék a számokkal

