Pintér Attila, a Győri ETO FC labdarúgócsapatának vezetőedzője
2015-ig meghosszabbította szerződését a klubnál.
"Tarsoly Csaba elnök úrral az első bajnoki év értékelésekor
eldöntöttük, hogy szerződéshosszabbítási ajánlatot fogunk tenni
vezetőedzőnknek - mondta Klement Tibor ügyvezető igazgató
csütörtökön a klub hivatalos honlapján. - Az értékeléskor azt
állapítottuk meg, hogy Pintér Attila emberileg és szakmailag is
kitűnően bánik a rábízott csapattal. Az Európa Liga-mérkőzéseken
bizonyította, hogy kiváló stratéga, jó elemző. Remekül készítette
fel a csapatot, mely végül kevéssel maradt le a főtáblára
kerüléstől."
"El kell mondanom, ez Magyarországon nem szokványos dolog. Jóleső
érzés, hogy bíznak bennem, szeretnék velük és a csapattal együtt
minél jobb eredményeket elérni, hiszen minden feltételt próbálnak
biztosítani, de a bizalom a legfontosabb a sikeres
együttműködéshez. Ez lehetőséget adott a hosszú távú építkezésre,
hiszem, hogy ennek meg is lesz az eredménye." - nyilatkozta
Pintér.
A Győri ETO az előző szezonban a harmadik helyen végzett a Soproni
Ligában, jelenleg azonban öt ponttal csak a 12. a gárda.