balesetFrissen üzent a szépségkirálynő a kórházi ágyáról – súlyos balesetet szenvedett Úgy döntött, kihasználja a közösségi médiában rejlő lehetőséget!
pornósztárKét hónap után felébredt a kómából a fiatal felnőttfilmes Egyelőre azonban még csak vegetatív állapotban van.
összefogásKritikus állapotban vitték kórházba a 24 éves motorost: összefogtak a helyiek Balázsért Balázsért egy emberként összefogtak a dégiek.
vírusFigyelmeztetnek a szakértők: rejtélyes betegség ütötte fel a fejét, négyen már meghaltak, több 100-an megfertőződtek Az ismeretlen vírus influenzaszerű tüneteket produkál.
Steve BuscemiFényes nappal, a nyílt utcán támadtak rá a Nagyfiúk sztárjára A népszerű színészt váratlanul támadták meg az utcán.
állattámadásCápáktól hemzsegő vízbe zuhant a jóképű, fiatal halász, csoda, hogy túlélte – Video „Ha beleesel, véged van” – figyelmeztették a barátai.
hallás„Az első eredmények felülmúlták az előzetes várakozásainkat” – génterápiával állították helyre egy siket kislány hallását Több gyerekre is kiterjesztik a kísérletet.
gyilkosságKórházi betegágyán ölte meg a feleségét, megdöbbentő magyarázattal szolgált a férj A férfi neje gyilkosságát követően még egyszer azért visszatért a helyszínre.
gyilkosság„Istent játszott, pedig nem volt joga hozzá”"– 380 évre ítélték a 17 emberrel végző ápolónőt A középkorú nő nem védekezett, egyből bevallotta: bűnös.