„Csaknem 30 voltam, amikor rászoktam...” – Nocsak, mi derült ki a TV2 sztárjáról





„Az első pár alkalommal majdnem belehaltam...” – vallotta be.



Megosztás
Szerző: B.P.
Létrehozva: 2024.04.26.
kandász andi futás szenvedély

Motiváló vallomással jelentkezett Instagram-oldalán Kandász Andi – miután erdőn, mezőn keresztül lefutott egy laza 8 kilométeres távot a Hármashatár-hegyen.

Kandász Andi szeret futni, a sportos életmód az alakján is meglátszik 
Fotó: Andras_Lung_Photography@2015/Hot! Magazin

„Csaknem 30 voltam, amikor rászoktam és azóta rutinná vált! Pedig az első pár alkalommal majdnem belehaltam, de nem adtam fel. Persze kellett motivátor, mint mindenhez, aki támogatott. Férjem, Feri nem engedte annak idején, hogy egy »kis« légszomj megállítson. Milyen jól tette, így egy életre szóló hobbit ajándékozott nekem, ami nélkül sem lennék ma az, aki vagyok”
– írta a TV2 sztárja. Majd így folytatta:
„Ne adjatok fel semmit csak azért, mert nehézségekkel kezdődik. Sőt! Az út, amit a célig megteszel, sokkal erősebben épít, mint a pillanat, amikor eléred a célt. Ölelés!”

Itt a hétvége, szép időt jósolnak – minden adott, hogy akikre ösztönzően hatott Kandász Andi motivációja, nekikezdjen futni! 

 





 





Ezeket olvastad már?
Nem hiszed el, mit csinált T. Danny a szexi ördögnek öltözött Széphalmi Juliskával

Nem hiszed el, mit csinált T. Danny a szexi ördögnek öltözött Széphalmi Juliskával

Videóra vették! Akkora pofont kapott a TV2 sztárja, hogy azonnal kifeküdt

Videóra vették! Akkora pofont kapott a TV2 sztárja, hogy azonnal kifeküdt

Nagy az öröm: nyár végén összeházasodik Feng Ya Ou és Békefi Viki

Nagy az öröm: nyár végén összeházasodik Feng Ya Ou és Békefi Viki

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

Tóth Gabinak kellett megmentenie Vera koncertjét

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás