„Azt gondoltam, 19 évesen majd jól becsajozom” – házasságáról vallott az olimpiai bajnok magyar pólós





Kiss Gergely és felesége, Valkai Anna még nem voltak húszévesek sem, amikor eldöntötték, együtt maradnak. Ma már három gyermek büszke szülei.



Megosztás
Szerző: SK
Létrehozva: 2024.04.24.
Módosítva: 2024.04.24.
Kiss Gergely vízilabdázó feleség

Lassan közel harminc éve alkot egy párt Kiss Gergely olimpiai bajnok vízilabdázó és felesége, Valkai Anna. Boldog családban élnek, három lány szülei. Most a Viasat3 televízió Ki vele! című műsorában vallottak arról, hogyan ismerkedtek meg, s ha van titka a házasságuknak, akkor mi lehet az.

Kiss Gergely családi hölgykoszorúban – Fotó: Földi Imre

A háromszoros olimpiai bajnok pólós elmondta, 19 évesen egy egyetemi buliban vette észre Annát, aki szintén vízilabdázott.

Azt gondoltam, hogy 19 évesen majd jól becsajozom. Hajnalig beszélgettünk az egyetem előtti padon

– mondta Kiss Gergely. Anna hozzátette, hajnalban egy szájra puszival búcsúzott el a pólóstól, ekkor úgy érezte, nincs szüksége kapcsolatra. Később barátnői győzték meg, lehet, hogy élete esélyét szalasztja el.

Szinte hónapok alatt kiderült, nem volt kérdés, hogy együtt maradnak.

– Mire elkezdtünk gondolkodni egy párkapcsolatról, már benne is voltunk. Mindkettőnkben megvolt a biztonságra, nyugalomra való törekvés, ezért voltunk, lettünk jó pár. Nem voltunk még húszévesek, de már tudtuk, az nem lehet, hogy mi ne legyünk együtt

– mondta Gergely.

A házaspárnak három lánya van: Viktória 21, Patrícia 18 és Olívia 8 éves.

 





 





Ezeket olvastad már?
Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Rengeteg édesanya a pályán, csoda történt a Fradi meccse előtt

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Kontinenst válthat a Fradi bajnoka, nem akárhonnan keresik

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Szoboszlaival megint megtörtént Liverpoolban, így reagált a magyar focista

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Orbán Williről

Bemutatjuk Marco Rossi csapatát, három érdekesség Orbán Williről

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás